A szervezők már kinézték a párizsi olimpiai láng helyét
A megvalósítás azonban egyáltalán nem lesz könnyű.
A megvalósítás azonban egyáltalán nem lesz könnyű.
Anne Hidalgo nemrég még arról beszélt, hogy egyetlen sportolót sem lehet kizárni a versenyből pusztán az útlevele alapján.
Noha a pletykák erről szóltak, egyelőre nem vonul vissza a sporttól a háromszoros olimpiai bajnok úszó.
Nagyot drágult a nyitó- és záróünnepség, miközben a szervezők vezetője szerint „minden irányban megtakarításokra kényszerültek”.
A 2024-es párizsi nyári olimpián az eddiginél kevesebb súlyemelő és ökölvívó szerepelhet, kevesebb súlycsoportban.
A projektben több cég is részt vesz, hogy több jármű álljon rendelkezésre. Már az útvonalak is megvannak.
2023-tól viszont a fiatalok versenyeit lovaglás nélkül rendezik meg.
A balesetben négyszer több ólom került a levegőbe, mint egész Franciaországban egy év alatt szokott.
A német Volocopter egy franciaországi repülőtéren hajtott végre sikeres repülést, így lassan tényleg zöld utat kap, hogy a párizsi olimpián már utasokat is szállíthasson.
Felül kell vizsgálni az olimpiai terveket, mondják a Párizsi Olimpia szervezői.
Seine-Saint-Denis-ben hétfőn megkezdődött a 2024-es párizsi olimpiára érkező sportolók fogadására tervezett olimpiai falu építése. Sokan tiltakoznak a beruházás ellen.
Több helyszínen is vizsgálódnak a hatóságok korrupció gyanúja miatt.
Nem írták alá az Oroszországtól való intézményes és egyéb függetlenségükről szóló nyilatkozatot. Semleges státusszal sem vesznek részt a játékokon.
Nagyjából ötszáz nap van hátra a 2024-es játékok megnyitójáig és bár a franciák túlnyomó többsége továbbra is támogatja a rendezést, enyhén visszaesett a lelkesedés a fél évvel korábbi adatokhoz képest – derül ki az Odoxa közvélemény-kutató friss felméréséből.
A 2024-es párizsi nyári olimpia nyitóünnepségére szóló legdrágább jegy akár 25 ezer euróba (mintegy 10 millió forintba) is kerülhet.
A sportban új pontozási rendszert fogadtak el, mert a férfiak bekerülésével nehezebb akrobatikus elemek is megjelennek.
A biztonsági előírások miatt is sokba kerül a rendezés.
A 46 éves fáradhatatlan üzbég tornász legutóbb Tokióban mondta azt, hogy most már aztán tényleg visszavonul.
A 2024-es párizsi olimpiai játékok versenyszámai közé a videojátékok is felkerülhetnek. Elkezdődött az ügyben az egyeztetés.